2012. június 30., szombat

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

Sziasztok!
Egy kedves olvasóm kérésére, ma Harper Lee Pulitzer-díjas írónő könyvét, a Ne bántsátok a feketerigót mutatom be Nektek!
Az alkotás 40 nyelven és mintegy 15 millió példányban jelent meg világszerte. Az 1960-ban írt könyvből, 1962-ben Gregory Peck főszereplésével film is készült, mely Oscar-díjat kapott. Nem mellesleg a mű egyike az amerikai középiskolák kötelező irodalmának. Nem véletlen. 
A könyv az 1930-as évek Amerikájában, Alabama államban, Maycombban játszódik. Két kisgyermek, Jem Finch és Scout Finch éppen iskolai vakációját tölti otthon, békésen, mit sem sejtve. Édesapjuk, Atticus egyedül neveli őket, ami nem kis feladat, főleg egy ügyvédnek, akinek munkája rengeteget elvesz az idejéből. A könyv nagy ereje abban rejlik, hogy az eseményeket nem a szokásos szemszögből ismerjük meg, ugyanis a kis Scout mindennek az elmesélője. A gyermeki ártatlanság, őszinteség az, ami igazán naggyá teszi ezt az alkotást. Oldalról oldalra körvonalazódik a történet: bár a gyermekeket elsősorban a sarki ház és lakójának Boo Radleynek sejtelmessége foglalkoztatja, az 1930-as évek beli Maycomb kisváros fő mozgatórugója a néger-fehér ellentét. Nem csupán csak a város életében van jelen mindez, hanem a Finch család is részesévé válik, ugyanis a szabad szellemű, értelmiségi Atticus a néger Tom Robinson védőügyvédjévé és ezzel párhuzamban a város ellenségévé válik. Mert miért is lehetne valami egyértelműbb annál, minthogy ha valami baj történik, a mögött egy néger áll? Jem és a kis Scout ettől kezdve kénytelenek legyűrni a rájuk vetődő rosszalló nézéseket, a megjegyzéseket és hogy édesapjuk mostantól nem az a város szemében, aki, hanem csupán egy : niggerbarát. Mindezek ellenére Atticus ember tud maradni, olyan ember, akire gyermekei felnézhetnek. Az írónő az összes emberi fajtát felvonultatja: a gyarló, a megértő, az őszinte, a változásra képes, a megvezethető, az eltévelyedett, a reménytelen, a vétkes és társai is megjelennek a műben. Az ártatlan Tom Robinson tárgyalása nem úgy alakul, ahogyan ők gyermeki szemmel elképzelték és talán ekkor is értik meg, hogy mennyire zsarló az ember.
,,– Hogy tehették ezt, hogyan tehették?
– Nem tudom, de megtették. Megtették azelőtt is, megtették ma este, megteszik újra, és valahányszor megteszik, úgy látszik, csak a gyermekek sírnak. "

 Bár a feketerigó nem bánt senkit, éli saját, nesztelen életét, az élet mégsem ilyen egyszerű. 

,,Atticust nem érdekli semmiféle lőfegyver. Atticus Jemnek egy alkalommal ezt mondta:
– Jobb szeretném, ha bádogkannákra lövöldöznétek a hátsó udvarban, de úgyis tudom, hogy madarakra fogtok vadászni. Lőjetek le annyi szajkót, amennyit csak akartok, de ne bántsátok a feketerigót. Az bűn.
Ez volt az egyetlen eset, amikor Atticus valamire azt mondta, hogy bűn, és én megkérdeztem Miss Maudie-tól, miért mondta ezt.
– Apádnak igaza van – mondta. – A feketerigó nem okoz kárt, csak fütyül, és a füttyével gyönyört szerez mindnyájunknak. Nem tesz kárt a veteményben, nem rak fészket a csűrben, csak vidáman fütyörész. Ezért bűn lelőni a feketerigót."

Mindazoknak, akik nekilátnak: olvassátok, élvezzétek, merengjetek! :)

Szoktatok olvasni? Mi a kedvenc könyvetek?

2 megjegyzés:

  1. Dejó! :D Nagyon klassz lett ez a bejegyzés! :) Köszönöm.
    Én most Vladimiír Páral-tól olvasom a Száz százalékos nő-t. Hamarosan végzek vele, tervezem én is, hogy írok majd róla, mindenképp megérdemel egy posztot. Szerintem utána nekilátok az általad ajánlottnak.:)

    VálaszTörlés
  2. Igazán nincs mit :)
    Ha írnál róla, azt megköszönném. :) Imádok olvasni és bármikor szívesen fogadok egy kis ajánlást! :)

    VálaszTörlés